mszp.hu | Belföld | foci közpénz stadionépítés tao | Sport
2016. április 03. 13:56

Közpénzből fogják fenntartani a szellemstadionokat?

Ha van a kormánynak szimbolikus ügye az elképesztő méretű korrupción kívül, akkor az a stadionépítés – jelentette ki Bárány Balázs.

Pártunk elnökségi tagja bírálta a kormányt, amiért az a legvisszafogottabb becslések szerint is több mint 80 milliárd forintot költött a Fidesz-kormány stadionépítésre, és ehhez még hozzájön a Puskás Ferenc stadionra szánt 130 milliárd.

2010 óta jelentősen csökkent az NB-I nézőszáma, mára alig haladja meg a meccsenkénti kétezer főt – jelezte a politikus megjegyezve: érthetetlen, hogy miért kell erre több mint százmilliárdot „elsíbolni”.

Emlékeztetett, hogy három hete, 11 ezer ember látogatott ki az NB III-as Csepel-Fradi-II mérkőzésre. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a foci nem attól lesz jó, hogy idióta módon és átláthatatlanul pumpálják bele a közpénzt. A csepeli stadionra az elmúlt húsz évben egyetlen forintot sem költöttek, mégis igazi fociünnepnek lehettünk tanúi ott – mondta Bárány Balázs hozzátéve, hogy az új stadionok nem vonzzák a nézőket, ezért semmi nem indokolja, hogy 10-20 ezres stadionokat emeljenek olyan csapatoknak, amelyeknek soha nem volt még ennyi szurkolója.

Hangsúlyozta, hogy az üres stadionok nem hozzák a pénzt az eladott jegyből, sörből és mezből, hanem egyenesen viszik, és semmit nem tesznek hozzá a magyar foci felemelkedéséhez, pláne nem a tömegsporthoz. Nem mások, mint egy idejétmúlt és korrupt rendszer emlékművei – jelentette ki.

A politikus arcpirítónak nevezte, hogy  erre a kormány úgy reagál, hogy létrehozza a TAO-II-t, amin keresztül a szellemstadionok fenntartását is közpénzből finanszírozza.
Idézte a legutóbbi bundabotrány egyik szereplőjét, aki nemrég azt mondta, hogy „a magyar focit a bunda tartja el, illetve most már a bundázás egy új formája, a TAO-pénzekkel való visszaélés”.

Bárány Balázs szerint ezt az árat azért kell megfizetnünk, hogy Orbán Viktor a VIP-páholyokban köpködhesse a szotyit az oligarcha haverjaival. Teljesen groteszk, hogy kormányzás helyett csak ez legyen – fogalmazott a politikus, aki végezetül öt kérdést tett fel a kormánynak, amelyek megválaszolása segíthet megérteni az általa „agymenésnek” titulált helyzetet:

1. Ha tényleg akkora sportszerető emberek, mint amilyennek mutatják magukat, akkor mikor felejtették el, hogy a foci nem a párthű oligarchákon keresztül belepumpált állami milliárdokról szól?
2. Van-e szándéka Orbán Viktornak a korrupción és a stadionépítésen kívül bármilyen kormányzati teljesítményt felmutatni a hátralévő két évben?
3. A TAO II-t tényleg lehet majd stadionfenntartásra fordítani?
4. Kívánnak-e az ellenzékkel és a szakmai szervezetekkel átfogóan tárgyalni a TAO-ról, vagy a későbbiekben is jó így, hogy maguk között lepacsizzák?
5. Magyarázzák már el egy bővített mondatban, hogy ha valami a központi költségvetéstől, azaz a közös zsebből von el forrást, az miért nem közpénz szerintük?