Kunhalmi: Orbán digitális analfabéta

A kormány a Klik esetében egyszer már nekiment a falnak, és most arra készül, hogy az 59 kis Klikkel 59-szer tegye meg ugyanezt – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. Az MSZP oktatáspolitikusa szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ feldarabolása továbbra is koncentrációt és centralizációt jelent az oktatási rendszerben. A párt budapesti elnöke arról is beszélt, hogy az állami tankönyvellátó rendszer minden eleme azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor digitális analfabéta

Kunhalmi Ágnes budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, amíg a központosított logika nem szűnik meg, addig teljesen mindegy, hogy a Kliket hányfelé darabolják, a rendszer továbbra sem lesz működőképes. A Fidesznek meg kell értenie, hogy addig, amíg nem adják vissza az iskolák autonómiáját, és nem lesz az intézményeknek saját költségvetésük, a rendszer rosszul fog működni - hangsúlyozta a kulturális bizottság MSZP-s alelnöke.
 

Az ellenzéki politikus jelezte, a jövő évi költségvetésben még nincs benne az 59 Klik létrehozása, és az, hogy jövő év elején már működtetni akarják a kisebb tankerületi központokat, azt mutatja, hogy rohamtempóban, fejetlenül, szakmai koncepció és hatástanulmányok nélkül vágott bele a kormány az átalakításba. „Az MSZP szerint hiba az is, hogy az önkormányzatokat megfosztották az oktatás igazgatásától, a totális államosításból problémák lesznek” – hangsúlyozta.
 

Kunhalmi szerint meg kell találni azt az arany középutat, amelyben az állam és az önkormányzatok képesek együtt igazgatni az iskolákat, mert a tisztán állami fenntartású rendszer megbukott.


Kunhalmi Ágnes a tankönyvekről szólva rámutatott: újra kell alkotni a piaci alapú tankönyvfejlesztést és el kellene felejteni a központosított tankönyveket. „Az állami tankönyvellátó rendszer minden eleme azt bizonyítja,hogy Orbán Viktor digitális analfabéta. Az iskoláknak át kellene térniük a digitális tartalomfejlesztésre, mert ez a jövő útja” – jelentette ki az MSZP-s politikus, aki a rövidített tanórák kapcsán úgy vélte: a 30 perces órákat az alsó évfolyam első és második osztályában már régóta alkalmazzák a pedagógusok, így a Fidesz lerágott gumicsontként próbálja ezt a módszert újdonságként eladni. Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, hogy a lexikai tudás mellett emelni kellene a kreatív órák számát, fele-fele arányban meghatározva a lexikális tudást adó és a kreatív órák arányát.

Az MSZP budapesti elnöke a brit sajtóban hétfőn megjelenő kormányzati hirdetés kapcsán kérdésre válaszolva úgy vélte: az, hogy ma Magyarország és az Európai Unió egésze EU-szkeptikus klímában van, nagymértékben a Fidesz és az Orbán-kormány politikájának köszönhető.„Ezt a helyzetet Orbán Viktor gáncsoskodása és az oroszok felé fordulás idézte elő. Pedig a magyar társadalom több mint 70 százaléka ma is uniópárti” – fogalmazott Kunhalmi, hozzátéve, hogy Orbánnak be kell fejeznie a kettős beszédet. „Nem lehet egyszerre az euroatlanti térség mellett kampányolni és csatlakozni újra a Szovjetunióhoz”- mutatott rá az MSZP politikusa, majd végül nyomatékosította, hogy az MSZP határozott véleménye szerint a briteknek bent kell maradniuk az unióban, mert ez Magyarország és az EU érdeke.

 

Tanévnyitó köszöntő

2024-09-02 10:00

Kapcsolódó párttagok