A politikus szerint a kormánynak biztosítania kell a kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatás költségvetési fedezetét azok számára is, akik a nem az állami intézményfenntartásban dolgozó nem pedagógus végzettségű, nevelést és oktatást segítő munkavállalók.
Varga László hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón annak kapcsán beszélt erről, hogy Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár pénteken közölte: utalvány formájában idén kétszer 35 ezer forint juttatást kapnak a nem pedagógus végzettségű, nevelést és oktatást segítő dolgozók az állami intézményfenntartásban.
Az MSZP-s politikus szerint az eredeti ígéretek arról szóltak, hogy ezt az összeget minden érintett készpénzben kapja meg.
Hozzátette: több ezren dolgoznak nem állami intézményfenntartásban, például az óvodai rendszer az önkormányzatokhoz tartozik, és az ott dolgozóknak ez a kétszer 35 ezer forintos juttatás közel egyhavi fizetést jelentene. Mint mondta, az érintett munkakörökbe tartoznak a dajkák, a konyhán dolgozók vagy a karbantartók.
Varga László azt mondta, ezeknek az embereknek azt válaszolták, hogy majd az önkormányzatok kigazdálkodják a juttatás fedezetét, de a képviselő szerint erre főként a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok nem képesek, ezért a kormánynak kellene fedezetet biztosítani.
A frakcióvezető-helyettes közölte, az igazi megoldás nem a bérkiegészítés, hanem a fizetésemelés lenne, illetve az, hogy ha a minimálbér nettó összege elérné a százezer forintot és nettó 150 ezer forintnál egyetlen közalkalmazott sem keresne kevesebbet, illetve e vasárnapi munkavégzésért járna dupla bér.