Matolcsy nagy kockázattal tőzsdézik a pénzünkön

A gazdaság növekedésének lassulása veszélyezteti a munkahelyeket és a fizetések növekedését, miközben a miniszterelnök családja 1,3 milliárd – napi 3 millió – forint osztalékot vett ki a cégeiből, és az is kiderült, hogy a földprivatizáció csak a fideszes spekulációknak ad teret. A jegybankelnök közben tőzsdézik.

Erről Tóbiás József beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A pártelnök-frakcióvezető kijelentette, hogy a  lassuló gazdaság mellett a fideszes haverok lassulás nélkül tudják a közpénzeket magánosítani, a cserbenhagyás költségvetése négymillió embernek nem ad esélyt a változásra, az állam felmondta a szolgáltatását az oktatásban, az egészségügyben és a szociális területen. A magyar gazdaság egyre lassuló, romló teljesítménye mögött a Fidesz romlott gazdaságpolitikája áll – figyelmeztetett.

Bírálta Matolcsy Györgyöt, mert a mai napig nem hajlandó elszámolni az alapítványaiban fellelhető megbízási szerződések valóságtartalmával, és azt sem hajlandó elárulni, hogy mire költötte vagy tervezte elkölteni azt a bizonyos 260 milliárd forintot. Tóbiás József ezúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybankelnök most a tőzsde felé fordult: alapítványi pénzből több mint 8 milliárd forintért nagy kockázatú papírokat vásárolt – úgy viselkedik, mintha a saját pénze lenne, és nem közpénz, ahogy a Kúria egyértelműen kimondta.

A politikus úgy vélte, hogy gazdaságpolitikai irányváltás viszont történt: Orbán Viktor lecserélte Simicska Lajost Mészáros Lőrincre és családjára, valamint Matolcsy Györgyre.

Tóbiás József szerint a gazdasági területen szükség lenne egy átfogó tanácskozásra, ezért sajnálatát fejezte ki, hogy cáfolták a sajtóhírt, amely szerint Orbán Viktor gazdasági válságnövekedést hívott össze, miután kiderült, hogy az első negyedéves növekedés csak a göröghöz hasonlítható, mert Görögország az egyetlen európai ország, amely ebben az időszakban rosszabbul szerepelt.

A pártelnök rávilágított, hogy ahol valóban szükség lenne rá, oda nem jut elég pénz, a kormány pedig csak a saját kiváltságosai támogatásával foglalkozik. Élő példaként az egészségügyet említette: Baranya megyében például hónapok óta nem működik a rákszűrés, nincs mammográfiai vizsgálat, közben pedig az országban stadionok tömegei épülnek.

Tóbiás József azt is kifogásolta, hogy míg Orbán Viktor és barátainak cégei 35-40 százalékos profitrátával dolgoznak, ugyanilyen százalékban csökken a közszféra fejlesztésére, épületeire – kórházakra, iskolákra, szociális intézményekre – fordított beruházási intenzitás.

Kapcsolódó párttagok