Ezt Szakács László kedden a jegybank fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatón közölte.
Hozzátette: a bizottságnak azt kellene megvitatnia, hogy szakmailag pártatlannak tekinthető-e a jegybankelnök, miután a Bankszövetség vezetőjének, az UniCredit Bank elnökének lakásában lakik.
Az ellenzéki politikus szerint erkölcsi ügyekben mindenki nyilatkozhat, legfőképpen a köztársasági elnök. Matolcsy György nem egy törvények felett álló valaki - fogalmazott.
Szakács László azt is firtatta, honnan tudhatta az a 333 magánszemély és cég egy nappal a Quaestor-botrány kirobbanása előtt, hogy ki kell venni a pénzét. Hogyan került nyilvánosságra a múlt héten a lista? - kérdezte.
A sajtótájékoztató alatt a politikus mögött a Quaestor-károsultak tartottak Matolcsy György lemondását követelő molinókat.
Matolcsynak felelnie kell!
Az MSZP frakcióvezető-helyettese Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés gazdasági bizottságában.