Kunhalmi Ágnes szerint ezt nemcsak a szocialista párt, hanem a Központi Statisztikai Hivatal is állítja, hiszen az adatok szerint az előző évhez képest csak 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés a várt 3-3,5 százalék helyett.
"A baj az, hogy a kormány minden tervét erre a magasabb, kedvezőbb növekedésre építette, és ez nem vált valóra. Ezt bizonyítja, hogy pár napja bejelentették: 100 milliárdos korrekcióra van szükség" - hangoztatta.
Ez a korrekció nagyon súlyos tévedést mutat, ami négy-öt évre meghatározó lesz - mondta a politikus.
A 2012-es költségvetés hatalmas megszorításokkal jár majd, hiszen nincs olyan egyszeri bevétele a kormánynak, mint az idén volt magánnyugdíj-pénztári vagyonból, nem nőtt a belső fogyasztás, és félő, hogy az export is meg fog torpanni - mondta.
Ilyen helyzetben a kormány dolga az lenne, hogy kezelje a kockázatokat, nagyon figyeljen az egyensúlyra, és felkészítse Magyarországot a hosszú távú recesszióra. Hozzátette: jól látszik ugyanis, hogy a világgazdaság megtorpanóban van, és recesszió lesz.
Ezért az MSZP ismételten azt kéri, hogy vizsgálják felül az egykulcsos adórendszert, hiszen nincs elég bevétele ebből az államnak, és igazságtalan is, mert "a szegényektől elvesz, és a gazdagoknak ad".
Jeszenszki András, az MSZP nyíregyházi frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a Fidesz sokkal több forrást ígért az önkormányzatoknak, de ez nem valósult meg, éppen ellenkezőleg, nagyon kemény megszorításokra kényszerülnek az önkormányzatok.
A szocialista politikus szerint ilyen bizonytalanság még soha nem volt az önkormányzati és az oktatási szférában, mint most.
"Nem tudják a pedagógusok és nem tudják az önkormányzati vezetők sem, hogy milyen jövőre készüljenek majd a közoktatásban" - fűzte hozzá.
Jeszenszki András hangsúlyozta: a közoktatási és az önkormányzati törvények elfogadása után tömeges elbocsátások, szakmai bizonytalanság és oktatási programok eltűnése várható.