mszp.hu | Belföld | iskola közétkeztetés menza rászorulók
2015. október 24. 15:28

Menzakosztot a képviselőknek - Egyék meg, amit kifőztek!

Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság tagja a Parlamentben azonnali kérdést tett fel Balog Zoltán miniszternek. A menzareform felülvizsgálását kérte, illetve kezdeményezte egy olyan jogszabály megalkotását, amely szerint a képviselőknek csak a menzareform által meghatározott módon főzhetnének a Parlamentben.
Szeptemberben lépett életbe a közétkeztetésről szóló rendeletet, amelynek célja a gyermekek helyes és egészséges étkeztetése lett volna, csakhogy az ebéd ehetetlennek bizonyult.
 
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója is a köveztkezőket nyilatkozta: “Katasztófális a helyzet, még a valóban rászoruló gyerekek sem eszik meg az újfajta ételeket.”
 
Ez pedig azt jelenti, hogy nem lett jobb a helyzete azoknak a diákoknak, akik a családjuk szegénysége miatt otthon nem kapnak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt. Ezért sürgeti az MSZP, hogy a kormány módosítsa a rendeletet annak érdekében, hogy a gyerekek ehető ebédet kapjanak, és közben ügyeljenek ennek árára is, amit természetesen a szülők fogják kifizetni.