„A Fidesz a semmiből készítette elő a trafikmutyi törvényt, ami egy újabb szférában rúgta fel a szabad piacot, és a Fidesz saját haverjainak osztogatta szét a trafik-koncessziókat – kezdte sajtótájékoztatóját Őrsi Gergely, az előtt a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium előtt, amely mellett néhány méterre nemzeti dohányboltot kívánnak nyitni.
Mint mondta, álságos, hogy ilyen előfordulhat, hiszen a törvény szükségességét eredetileg a fiatalkorúak védelmével magyarázták. De Őrsi szerint most már látszik, hogy saját magukat sem veszik komolyan.
„Mi azt gondoljuk, nem helyes, hogy az új dohányboltok oktatási intézmények közelében nyílnak. Ezért kezdeményezzük, hogy az önkormányzat helyi rendeletben szabályozza, az iskolák és óvodák környékén háromszáz méteres körzetben ne forgalmazhasson senki dohányterméket.”
A szocialista politikus felszólította a fideszes „trafikosztogatókat”, próbáljanak meg hűek lenni saját maguk kezdeti felvetéséhez és ne engedjék, hogy a dohányboltok a gyermekeket nevelő intézetek közelében megjelenhessenek.
Kovács Márton, a PM II. kerületi képviselője hozzátette, a "budenzes" szülők petícióba kezdtek azért, hogy az iskola mellett trafik ne nyílhasson. Az önkormányzati képviselő testületi ülésen napirend előtt ezügyben felszólalt, és a polgármester, valamint a jegyző segítségét kérte, ám érdemi választ nem kapott.