Nehéz évek várnak a csepeliekre, hiszen el szeretnék bontani a csepeli hévet, ráadásul Szaniszló Sándor szerint egy leporolt tervet próbálnak meg eladni lakosoknak a kerületi polgármester támogatásával.
A BKV szétdarabolásáról szólva a politikus elmondta, kiderült, hogy „haveri kifizető hellyé alakult a BKK”, és nyilvánvaló, hogy akikről ma azt állítja a főpolgármester, hogy munkájuk fölösleges, azok tevékenységére az elmúlt években sem lett volna szükség.
Szaniszló Sándor szerint helytelen hozzáállás a tömegközlekedők, kerékpárosok és az autósok szembe állítása.
Az agglomerációs közlekedéssel kapcsolatban a politikus elmondta, biztos, hogy az agglomerációban élők, a budapestiek, a főváros és az ország költségvetése is vesztese lesz a jelenlegi elképzelésnek. Érthetetlen, hogy miért nem lehet azt a 12 milliárd forintot odaadni a fővárosnak, amibe ennek a rendszernek a működtetése kerül, hiszen ez egy jó rendszer volt, amit meg kellene tartani.
A Ligetprojekt nem szól semmi másról, csak a 200 éves park mértéktelen beépítéséről – fogalmazott Szaniszló Sándor.
Bár az olimpia elvével egyetért az MSZP főváros frakciója, azt nem tudja elfogadni, hogy nincs a témában népszavazás, mint ahogy az is elfogadhatatlan, hogy esetlegesen fideszes korrupció határozza meg a működési rendszert, melyben fideszes kevesek tudnak majd a budapestiek számlájára gazdagodni.