A Párbeszéd társelnöke azt mondta, az elmúlt időszakban sok hír volt arról, mire készül a Fidesz a 2018-as választás után az önkormányzatisággal. Maga is látott olyan előterjesztéseket - folytatta - , amelyek a budapesti kerületek megszüntetéséről szóltak, de Tarlós István főpolgármester is világossá tette, hogy vannak ilyen tervek.
Hozzátette: most arról lehet olvasni, hogy a kisebb településeken megszüntetnék azt, hogy a polgárok válasszák meg vezetőiket.
Karácsony Gergely úgy fogalmazott, az elmúlt nyolc év az önkormányzatiság visszanyeséséről szólt, de "úgy látszik, hogy a halálos döfést a választás után akarja a Fidesz beleszúrni a magyar önkormányzatiságba".
A zuglói polgármester rögzítette: pártja, az MSZP és az Liberálisok szerint Magyarországon nem csökkenteni, hanem megerősíteni kell az önkormányzatiságot. A 2018-as választás után vissza kell adni a helyi közösségeknek az iskolafenntartói jogokat - mondta.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta, a médiatörvény módosításával megszűnt a szabad sajtó Magyarországon, az alaptörvény elfogadásával csökkent a demokrácia, elvették a kórházakat, az iskolákat. Most azt lehet hallani, hogy megszűnne a jogállam egyik fontos intézménye, a helyi önkormányzat - közölte.
Ez egy 21. századi településrombolás, falurombolás is lehet - fogalmazott. Hozzátette: ha nincs egy gazda, aki figyel a településre, akkor az el fog sorvadni.
Molnár Gyula azt mondta, Orbán Viktor és a Fidesz ne akarjon harmadszor is program nélkül indul. Tegye világossá a Fidesz, mit tervez az önkormányzatokkal! - szólított fel.
A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert - jelentette ki Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.
A politikus elmondta, az elmúlt időszakban napvilágot látott hírek szerint a Fidesz arra készül, a választás után felszámolja Magyarországon az önkormányzatiság maradékát: a helyi önkormányzatokat megfosztanák autonómiájuktól és kormányzati befolyás alá vonnák őket.
A változást akarók, a Liberálisok, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége pont azért jött létre, hogy az illiberális állam ezen terjeszkedését meggátolja - hangoztatta.