Október 2-án Európáról döntünk

Orbán tusványosi beszédével egyértelművé vált, az október 2-i szavazás, az elmúlt időszak politikai szándékai mind arról szólnak, hogyan, miképpen lehet kivezetni Magyarországot az Európai Unióból – jelentette ki Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombati Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Köszönjük Orbán Viktornak, hogy hozzásegített minket ahhoz, hogy még világosabban készülhessünk október 2-ra, hiszen világossá vált, a népszavazáson Európáról döntünk, és az otthon maradással üzenhetjük azt, hogy Európában szeretnénk maradni

Az MSZP elnöke szerint a magyar miniszterelnök teljesen elszakadt a valóságtól, nem veszi észre, hogy a magyar fiatalok kétharmada úgy gondolja, hogy a saját boldogulását nem Magyarországon találja meg, hanem azokban az országokban, amelyeknek vezetőit Orbán ma le akarja váltani.

Molnár Gyula Orbán Viktor cselekedeteiről azt mondta, olyan, mintha egy embernek dobtak volna mentőövet egy csónakról, és miközben ő egyik kezével kapaszkodik, addig a másikkal igyekszik léket verni ugyanabba a hajóba, amelyik őt egyébként megmenti.

A pártelnök elmondta, világossá kell tenni, hogy Magyarország helye az európai közösségben van, és bár van feladata, kell javítani a közösség döntéshozatalán, de nincs magyar gazdasági fejlődés, nincs magyar jövő Európán kívül.

Az október 2-i népszavazás egyre világosabban szól arról, hogy rálép-e az ország arra az útra, ami kivezeti az európai közösségből – tette hozzá.

Október másodikán az otthonmaradással kell üzenni; erősítsük meg, hogy Európában szeretnénk maradni – fogalmazott.

Miután Orbán Viktor elsőként jelentkezett be Donald Trump támogatói közé Molnár Gyula azt mondta, nem helyes, ha egy kormányzat beleszól más nemzetek választási kampányába.

Továbbá emlékeztette erdélyi barátainknak, hogy azért „ragadt meg” a román-magyar kapcsolat, azért nem folytatódik mindaz, ami az erdélyi magyarok életét javítani tudná, mert az Orbán-kormány nem hajlandó tárgyalni a szocialista, szociáldemokrata kormánnyal tárgyalni.

Molnár Gyula megerősítette, október másodikán Szabad Európa Napot tart az MSZP és várunk mindenkit egy politikamentes, Európáról szóló rendezvényre.