mszp.hu | Belföld
2019. január 20. 18:23

Óriási előrelépést jelentettek a szombati demonstrációk

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint óriási előrelépést jelentettek a szombati demonstrációk, amelyek a vidéket is felélesztették.
Kunhalmi Ágnes vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, olyan települések vettek részt a tüntetéseken, ahol 8-10 éve semmilyen megmozdulás nem történt.
 
A politikus úgy véli, ezzel visszajött a remény, hogy meg lehet dönteni a jelenlegi kormányt.
 
Egyre jobban épül az ellenzéki együttműködés is, amely idén kulcskérdés lesz az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta, hozzátéve, a civilek, a szakszervezetek és a pártok csak együttműködve tudnak eredményt elérni.
 
Tóth Bertalan, a párt elnöke elmondása szerint az MSZP a demonstrációk legaktívabb résztvevője. A párt tagjai több mint hatvan rendezvényen, 53 helyszínen voltak jelen - tudatta.
 
Kiemelte, az önkormányzati választáson elengedhetetlen az ellenzéki pártok együttműködése, és az európai parlamenti (EP-) választásokon is közös listára lenne szükség a szavazatveszteség elkerüléséért. Ez utóbbit azonban nem erőltetik - tette hozzá.
 
Tájékoztatott arról, hogy február 16-17-re pártkongresszust hívott össze, amelyen elfogadják a Párbeszéddel közös EP-választásra késztett programot, valamint az MSZP EP-listájáról is döntenek. Azt szeretné, ha ez a lista nyitott lenne, és a végső határidőig nyitva hagyná a lehetőséget, hogy bárki csatlakozhasson az együttműködéshez.
 
Tóth Bertalan beszélt arról is: a február 18-án kezdődő tavaszi parlamenti ülésszakon erőszakmentesen, de mindent meg fognak tenni, hogy megtartsák azt a tiltakozó magatartást, amelyet decemberben kezdtek el.
 
Az MSZP tiszteletben tartja a jogállami parlament intézményét, de nem vagyunk hajlandóak a Fidesz által állított "látszatdemokratikus" szabályoknak megfelelni - fogalmazott a pártelnök.

Korózs Lajos: pör lesz!

2019-08-21 15:09