A szocialista párt elnöke újságírók előtt elmondta:a Putyin-Orbán találkozó ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar kormányfő kizárja Magyarországot az Európai Unióból, annak gazdagabb és szabadabb országainak sorából. Hangsúlyozta: az MSZP világossá tette, Magyarország jövőjét a NATO és az Európai Unió teljes jogú tagjaként képzeli el.
Tóbiás József szerint Orbán és Putyin találkozójának célja valójában az, hogy Oroszország ütközőzónává kívánja tenni Magyarországot, és a magyar miniszterelnök puhaságával hagyja ezt.
Egy ország gazdasági és kulturális terülten alakíthat ki együttműködést más országokkal, például 2002-ben Medgyessy Péter kezdte meg a kétoldalú kapcsolat építését kormányfőként, ám az ellenzék akkori vezetője, Orbán Viktor hazaárulással vádolta őt – emlékeztetett a pártelnök hozzátéve, hogy mára Orbán szívesebben találkozik az autoriter rendszerek, illiberális demokraták vezetőivel, inkább őket keresi, mint azt a közösséget, amely a szabadság, a demokrácia és a humanizmus köré szerveződik.
Európában vannak kihívások és újra meg kell erősíteni ezeket az értékeket, de Orbán nem erősíteni kívánja, hanem politikájával gyengíti Európát, és ha ezen nem változtat, azzal teret ad olyan lehetőségeknek, melyekben Magyarország veszélyes helyzetbe kerülhet a következő évtizedekben – fogalmazott Tóbiás József.