A szocialista politikus a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésére hivatkozva közölte: az első öt hónapban 3,7 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Ennek egyik oka az 5,6 százalékos infláció, amely a legnagyobb az Európai Unióban - mutatott rá, megjegyezve, hogy mindeközben az elemzők egyszázalékos vagy nagyobb visszaesést jeleznek erre az évre a magyar gazdaságnak.
Burány Sándor bírálta a kormányt azért is, mert az - mint mondta - későn teremtette meg az IMF/EU-tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket, és ezzel százmilliárd forintos kárt okozott az országnak.
Szólt arról is, hogy hírek szerint Magyarországnak az eddiginél 20-30 százalékkal kevesebb európai uniós felzárkózási támogatás juthat a következő években, az EU 2014 és 2020 közötti költségvetésében. Közölte: ez annak a diplomáciai kudarcsorozatnak a következménye lenne, amit Orbán Viktor gazdasági szabadságharcnak nevez.
Burány Sándor kitért arra is, a mobilszolgáltatók elkezdték értesíteni ügyfeleiket a díjcsomagok árának emeléséről, így mindenki számára világossá vált, hogy a távközlési adót a szolgáltatók az emberekre hárítják át.
Belföld, Gazdaság |
GDP-csökkenés reálbércsökkenés unortodox gazdaságpolitika
2012. augusztus 02. 15:56