A szocialista politikus szerint a voksolás rendben zajlott, az összesen 190 szavazóhelyszínen kisebb pontatlanságok ugyan előfordultak, de az eredményt veszélyeztető esemény nem történt. Molnár Zsolt emlékeztetett: az előző szerdán kezdődött, összesen öt munkanapon át tartó pártszavazás hivatalosan kedden este nyolc órakor, az utolsó szavazóhelyiségek bezárásával ér véget, a voksolás végeredményét pedig az eseti országos választási bizottság állapítja meg pénteken, és a választmány hirdeti ki szombaton.
A pártszavazás eredményességéhez az szükséges, hogy a 32 ezer regisztrált párttag több mint negyede, vagyis nyolcezer párttag azonosan válaszoljon a kérdésekre.
A múlt szerdán kezdődött pártszavazáson az MSZP tagjai arról dönthettek, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Véleményt mondhattak arról, hogy az országos elnökség tagjainak, a megyei, választókerületi és helyi vezetőknek, valamint a választmány tisztségviselőinek is kötelező legyen-e a az országgyűlési képviselők jövedelem- és vagyonnyilatkozatával megegyező tartalmú bevallást tenni, s azzal kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson-e. Szintén a voksolás tárgya volt, hogy biztosítson-e az MSZP a törvényi előírásoknál szélesebb nyilvánosságot a gazdálkodásáról. A tagság arról is határozhatott, egyetért-e vele, hogy az MSZP-ben országos és megyei szinten csak egy választott párttisztséget tölthessen be valaki.