Rossz üzlet az E.ON-vásárlás

Józsa István frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a parlament Németh Lászlóné fejlesztési miniszter javaslatára három héttel ezelőtt már módosította a büdzsét az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvétele miatt, hétfő este azonban újra ilyen tárgyú előterjesztést tárgyal a Ház.

Hozzátette: ennek oka, hogy az előző indítványban a kormány nem tudta pontosan megnevezni az eladót, és változik a kezességvállalás mértéke, illetve módja is. Szerinte ez az előterjesztő alkalmatlanságát bizonyítja, amiért egy magáncégnél már leváltották volna.

A szocialista politikus megismételte: rossz üzletnek tartják az E.ON gázüzletágának megvásárlását. Mint mondta, a kormány egy veszteséges gázkereskedő céget vásárol meg szükségtelenül drágán, az értékbecslésben szereplő árnál jóval többért, ám ettől nem lesz olcsóbb a gáz, a tranzakció pedig veszélyezteti az országgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.

Kifogásolta azt is, hogy az újabb költségvetés-módosítás nem rendezi a büdzsével kapcsolatos, az elektronikus útdíjból és a pénztárgépek összekapcsolásából tervezett bevétel elmaradása miatt adódó problémákat.

Kitért arra is, hogy az MSZP olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely kötelezné a kormányt, hogy adjon tájékoztatást az E.ON-vásárlással kapcsolatos kezességvállalás mértékéről és annak költségvetési hatásairól.

Józsa István elmondta: ha az MSZP kormányra jut, megvizsgálja az üzletet, amelyért szerinte a miniszterelnököt és a fejlesztési minisztert is felelősség terheli, ezért "számolniuk kell a következményekkel". Ugyanis - jegyezte meg - a gázüzletág megvásárlásának költségéből megduplázhatnák a gyógyszerkasszát, ingyenessé tehetnék a felsőoktatást vagy 600 ezer társasházi lakást korszerűsíthetnének.