Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja kedden sajtótájékoztatón elmondta: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján közölt ismertetés szerint áprilistól több mint száz gyógyszer állami támogatása csökken vagy szűnik meg. Hozzátette: a listán szívgyógyszerek, vérnyomáscsökkentők, vércukorcsökkentő gyógyszerek, csontritkulást és urológiai betegségeket kezelő készítmények éppúgy szerepelnek, mint kismamák által szedett gyógyszerek.
Az MSZP-s politikus a szívgyógyszerek árának emelkedésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon minden második haláleset valamilyen szívbetegség miatt következik be, így a támogatás csökkentésének tragikus következményei is lehetnek.
Beszélt arról is, hogy az idősek fogyasztói kosara - az átlagosnál nagyobb mértékben - 4,8 százalékkal drágult az első negyedévben, vagyis számukra különösen kedvezőtlen az áremelkedés. Hozzátette: mivel Szócska Miklós egészségügyi államtitkár előrevetítette, hogy a kormány idén mintegy 25 milliárd forintot akar kivonni a gyógyszerkasszából, így akár ezres nagyságrendű lehet a dráguló gyógyszerek száma.
Török Zsolt, a szocialisták szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok alkotmánytervezete leépítené a szociális jogokat, a társadalombiztosítás kifejezés pedig egyáltalán nem szerepel benne.