Semmiféle reálkereset-növekedésről nem lehet beszélni

Kormos Kata sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP számára értelmezhetetlenek Ágh Péter szavai, hiszen több millióan keresnek kevesebbet a 16 százalékos, igazságtalan, egykulcsos adórendszer miatt. Szerinte a kormány a 300 ezer forint alatt keresők érdekében "bérkommandók" felállításával, felülről próbál nyomást gyakorolni a munkaadókra, hogy ők vállalják át az emiatt keletkezett terheket.
    Csakhogy a szolgáltatókra kivetett válságadókkal az a baj, hogy érezhetően a fogyasztókra akarják áthárítani az így keletkezett költségeket, ezt a növekvő árak is mutatják - mondta, hozzátéve: a kormány tavaly meggondolatlanul, az egyes szektorokkal való egyeztetés nélkül vetette ki ezeket, így év eleje óta közel 5 százalékkal emelkedtek az árak, és ez a tendencia tovább folyatódik.
    Azt mondta: idén hosszú évek óta először árat emeltek a mobilszolgáltatók, ez pedig egyértelműen a válságadónak tudható be, minthogy a kereskedelmi áruházláncok és az energiaszolgáltatók áremelései is. A bankszektor szintén az ügyfeleire hárítja az adót, a kormány pedig - az MSZP kérése ellenére - nem vállal garanciát azért, hogy ez ne így történjen. Bár a kormány többször hangoztatta, hogy mindent megtesz azért, hogy a fogyasztókra ne lehessen ezeket a terheket áthárítani, ma már egyértelműen látszik, hogy ez nem volt több, mint üres ígéret - jegyzete meg a szóvivő.
    Kormos Kata egyebek mellett példaként említette a cukor és a liszt 60 százalékot meghaladó áremelkedését, a rezsiköltségek és mobiltarifák emelkedését.
    A szóvivő szerint ha az energiaszektorra, az áruházláncokra és a telekommunikációs cégekre kivetett, "a tények szerint az emberekre háruló" különadó nem lenne, akkor nem kellene vészesen emelkedő inflációról sem beszélni. Azt mondta: az emberek fizetőképessége is romlik azáltal, hogy kevesebbet visznek haza. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az alacsony keresetűek átlagosan havi 2-2 ezer forinttal visznek haza kevesebbet, mint az igazságtalan adórendszer bevezetése előtt - tette hozzá.
    Kormos Kata úgy folytatta: eltelt hat hónap, és szemmel látható, hogy "Rogán Antal fideszes képviselő bérkommandója csődöt mondott". Szemmel látható, hogy a kormánynak szüksége van az adóbevételekre, hiszen a költségvetésből hiányzó 500 milliárd forintot valahonnan pótolni kell. Az MSZP azt javasolja, hogy fokozatosan vonják ki a válságadót, hiszen szerintük ezáltal megugorhat a fogyasztás is. Emellett ott van a kormány asztalán az MSZP progresszív adózásra vonatkozó javaslata, illetve javasolják, hogy több alapvető élelmiszert kellene a kedvezményes áfakulcs körébe sorolni.
    A Fidesz szerint a reálkeresetek növekedéséről szóló adatok "önmagukért beszélnek", igazolják, hogy a január 1-jétől bevezetett új adórendszer "jó ügyet szolgál". Ágh Péter ezt azzal kapcsolatban mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a KSH szerdai tájékoztatása szerint a családi adókedvezmények és a 16 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 2011 első negyedévében nemzetgazdasági átlagban a nettó kereset 5,6 százalékkal, a reálkereset pedig 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.