Szerinte a több mint tíz éve fejlesztett dokumentum egyben vádirat is Tarlós István főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz ellen, akik 2010 óta módszeresen rombolják és teszik tönkre a fővárost. Államosított és tönkre tett iskolák, kórházak, építési telekként átjátszott Városliget és tízezrével kivágott fák - jellemezte a kormánypárt és a főpolgármester tevékenységét.
Horváth Csaba úgy látta, Tarlós István az elmúlt években nem képviselte a fővárosiak érdekeit és ennek alapján alkalmatlan és méltatlan a folytatásra.
Közölte, a szabad és erős Budapest nincs pénzügyi önállóság nélkül. A programjából kiemelte: minden Budapesten befizetett 10 adóforintból 1 forintot megtart a főváros, ha őt választják főpolgármesternek.
Elmondta: a következő 10 évben valamennyi fővárosi buszt elektromosra cserélnének, új villamosvonalakat építenének és meghosszabbítanák a metrót, biztosítanák az akadálymentes közlekedést is.
Hozzátette: nem a város parkjait építik be, hanem új parkokat létesítenek, évente 100 ezer négyzetméternyit a következő öt évben.
Horváth Csaba szerint a hatóságok feladata nem a budapesti polgárok vegzálása, ezen változtatni fognak. Megjegyezte, hogy még nagyobb biztonságban érezzék magukat a budapestiek, parkőri hálózatot hoznak létre.
Az egészségügy területéről szólva azt mondta véget vetnek a fideszes rombolásnak, visszaszerzik a kórházakat, az önkormányzat maga kíván gondoskodni a budapestiek egészségéről.
Hozzátette: jó iskolákat szeretnének Budapesten, versenyképes tudást, nyelvismeretet, nem horthysta erkölcstant, felesleges énekórákat vagy más "hülyeségeket", amit a Fidesz vagy a KDNP kitalál.
Az MSZP-s képviselő közölte, a Fidesz nem tudja felszámolni a szegénységet, sőt újratermeli és megpróbálja "láthatatlansági köntösbe" burkolni. A szegények elleni háború egyik éllovasa Tarlós István - mondta. Fel kell számolni a szegénységet, az embereket pedig segíteni kell abban, hogy ne váljanak hajléktalanná - közölte.
Elmondta, a Fidesz az elmúlt években a fővárosban "csúcsra járatta a láncfűrészeket". Budapesten évente 10 ezren halnak meg a légszennyezettség miatt - jegyezte meg. A parkosítás mellett arra is ígéretet tett, hogy minden budapesti gyermek megszületése után elültetnek egy fát, ez évente mintegy százezer fát jelent.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke vízválasztónak nevezte 2019-et a magyar politikában, mivel két választás is lesz, az európai parlamenti és az önkormányzati. Szerinte a fővárosiak már 2014-ben is el akarták zavarni a Fideszt, amit csak törvénymódosítással tudott megakadályozni a kormánypárt, ezért a budapestiekben van revansvágy.
Hozzátette: Budapesten most is többségben vannak az ellenzékiek, a liberális, a zöld, a baloldali és jobboldali demokratikus szavazók együttesen. A politikusok feladata az, hogy biztosítsák: egy jelölt maradjon a főpolgármesteri posztért az ellenzéki oldalon - hangoztatta. Egységben az erő, egy az egy ellen - magyarázta, miért van szükség a pártok összefogására.
Kunhalmi Ágnes azt kérte Horváth Csabától, hogy főpolgármesterként tegyen a város tisztasága érdekében. "Takarítsa ki a fővárost! Söpörje ki!" - fogalmazott, azt javasolva, hogy ne csak a turisták által látogatott kerületeket takarítsák ki.
Tüttő Kata, a fővárosi MSZP alelnöke azt mondta, olyan jelölteket választanak, akik képesek változást hozni Budapesten. Szólt arról, hogy ma Budapesten nehezebb kifizetni egy albérletet, mint Berlinben vagy Bécsben. Olyan lakáspolitikát, szociális ellátórendszert, bérlakásprogramot szorgalmazott, amely egészséges, környezetbarát és megfizethető lakhatást biztosít.