Tóbiás József, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz a fejlődő vidék Magyarországát, fejlődő agráriumot ígért. „A vidék Magyarországa jóval több, mint az agrárium kérdése. Hiszen minél kisebb településre születik valaki, annál kisebb az esélye a kitörésre” – mondta.
Véleménye szerint ezt az esélyt veszi el a kormányzat vidékpolitikája, amely több mint oktatás vagy közigazgatás. A kormány elvette a települések önrendelkezési jogát, kiüresítette az önkormányzatokat, államosította az iskolákat, amelyek már A4-es papírt sem tudnak szerezni, miután a Klik lezárta a beszerzéseket.
Gőgös Zoltán, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke, az agrárium vonatkozásában elmondta, a Fidesz a kampány során virágzó és jól működő agráriumot ígért, ezzel szemben ma a még működőképes agrárium szétverésével van elfoglalva. A földtörvénnyel, illetve azzal, hogy a földpályázatok során nem helyi szereplők kapják a földeket, tönkreteszik a kis- és közepes vállalkozásokat. Elmondása szerint ügyészségi papírokból „egyértelműen megállapítható, hogy nagyon komoly politikai hatással kerültek a földek elosztásra”.
A kormányzó párt jól működő agrárigazgatást ígért, ezzel szemben ma az MVH „terrorizál, zsarol”, és feljelentések, letartóztatások bizonyítják, hogy a szervezetben bűnözők vannak.
Az Agrárkamara létrehozásával erős érdekképviseletet is ígértek, ami Gőgös Zoltán szerint akár „Magosz-Fidesz kamarának” is nevezhető. Azt, hogy kinek és hogyan lehet földeket eladni, a szabálytalanul lezajlott agrárbizottsági választásokkal létrejött földbizottságok döntik el. A képviselő ezért arra kérte Fazekas Sándort mint a Szolnok megyei Agrárkamara tagját, hogy forduljon az Ellenőrző Ügyészséghez a Szolnok megyei agrárbizottsági választás ügyében, illetve mint kamarai tag, a bizottság eddigi döntéseit támadja meg a bíróságon.
Gőgös Zoltán úgy véli, a kormánynak annyit sikerült elérnie, hogy gabonatermelővé silányodott az ország 70-80 százaléka, mert mindenki abbahagyta az állattartást. A megtermelt kevesebb áru nagy részét nem lehet eladni, mert „itthon nincs, aki megvegye, exportban pedig nem vagyunk versenyképesek”.
Az MSZP kormányra kerülése esetén ezeket a rossz döntéseket vissza fogja csinálni. Azok a földpályázati nyertesek pedig, akik nem tartják be azt, amit az üzleti tervben vállaltak, arra számíthatnak, hogy elveszítik a földet és a támogatást, és ezt a tisztességesen dolgozó helyi kisvállalkozások kapják meg.