Tóbiás József, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese elmondta, azt tapasztalja, hogy az emberek általános biztonságérzete sérült, a miniszterelnök által megígért védelem elfoszlott, ma egyre kevésbé érzik az emberek biztonságban a hétköznapjaikat.
Bár a kormány azt ígérte „két hét alatt rend lesz”, a politikus vélekedése szerint az elmúlt három és fél évben sem lett rend a közbiztonság területén.
A statisztikák javulását magyarázva Tóbiás József elmondta, 2012. április 15-től a szabálysértési értékhatár 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett, ebből adódóan ezen értékhatár alatti bűncselekmények nem számítanak bele a statisztikákba.
Semmi más nem történt, minthogy statisztikai adatokkal igyekeztek manipulálni az elmúlt három és fél évben a bűnügyi mutatókat – fogalmazott a politikus.
A frakcióvezető-helyettes kifejtette, 2009 és 2012 között a Legfőbb Ügyészség által közétett adatok alapján 50 százalékkal nőtt az ismeretlen elkövetőkkel szembeni nyomozások kudarca és összességében nőtt a bűncselekmények száma.
Ma Magyarország fő feladatává a pénzbehajtás vált – fogalmazott Tóbiás József. Hozzátette, 1152 rendőr dolgozott azon, hogy az elektronikus útdíj ellenőrzésnél és behajtásánál szerepet vállaljon, tovább háromszáz rendőr plusz munkájára van szükség ahhoz, hogy az új sebességmérő berendezések rendelkezésre álljanak.
Az MSZP-s képviselő szerint az elmúlt három és fél évben a Fidesz kormányzatához fűződik a befagyasztott illetményalap, a megnyirbált cafeteria, a megszüntetett szolgálati nyugdíj, valamint a megszüntetett többletjuttatások.
A Fidesz hozzá sem kezdett a rendőrség érdemi modernizációjához, végletekig fokozták a centralizációt, totálissá tették az állomány ellenőrzését, megbontották a rendőrség szervezeti rendszerét az Országgyűlési Őrség és a TEK létrehozásával – hangsúlyozta Tóbiás József.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese a párt legfontosabb ígéreteit ismertetve elmondta: a jelenlegi kudarcos rendészetpolitikával szemben az MSZP programja radikális szemléletváltásra tesz javaslatot.
A szocialista politikus szerint tévút, hogy a jelenlegi vezetés „gördülő akciókkal”, a készenléti rendőrség felduzzasztásával, vagyis a települések demonstratív rendőri „megszállásával”, „a lakosság végigbírságolásával” próbál eredményeket felmutatni.
Harangozó Tamás szerint ezzel szemben csak egy jól felszerelt, jól kiképzett, kiváló helyismerettel rendelkező, helyben szolgálatot teljesítő rendőri állomány képes a mindennapok biztonságának garantálásra.
A feje tetejéről a talpára kívánja állítani a rendőrséget az MSZP. A politikus elmondása szerint az elit gárdákkal és a vízfejekkel szemben a végrehajtó állományt fogják megerősíteni, a létszám- , az erő- és a feladatok radikális újraelosztásával megháromszorozzák az adott területért felelős, a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló körzeti megbízotti szolgálat létszámát.
A tűzvédelem és a polgári védelem területén korrigálni kívánja a szocialista párt a túlcentralizált szervezetkialakítás során keletkezett torzulásokat, valamint helyre kívánja állítani a tűzvédelem és a polgári védelem szakmai rangját.
Emelni kívánja az MSZP a polgárőrségek támogatását, és el kívánja törölni a polgárőrségek szolgálati autóit terhelő cégautó adót.
A személy- és vagyonőrök munkajogi és egzisztenciális kiszolgáltatottságát csökkentő törvényt alkot a párt, mely közel százezer embert és családját érint.
Az állománynak tett ígéretek között szólt Harangozó Tamás egy új előmeneteli és illetményrendszer keretében történő azonnali, érezhető illetményemelésről, különösen a végrehajtó állomány számára.
Továbbá megszüntetik a rendészeti szerveknél ma jellemző totális ellenőrzés és megfélemlítés légkörét.
Harangozó Tamás kiemelte: a hivatásos szolgálati életpálya elképzelhetetlen szolgálati nyugdíjrendszer nélkül. Ezért az MSZP programjában vállalja egy társadalmi szempontból méltányosabb, új típusú szolgálati nyugdíjrendszer bevezetését.
Az MSZP ezeken felül kötelezettségének tartja az Orbán-kormány által meghurcolt szolgálati nyugdíjasok erkölcsi kárpótlását, nyugdíjas státuszuk visszaállítását, és a juttatásaikat sújtó levonás megszüntetését.
Az MSZP frakciója kezdeményezi, hogy a minapi TEK-es akció ügyében a vizsgálat lezárta után a Belügyminisztérium a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén tájékoztassa az Országgyűlés képviselőit a történtektől.