Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese emlékeztetett, a Fidesz 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért. Fenntartható, a gazdaság által stabilan működtethető munkahelyekről beszélt a mai kormányzat, viszont az MSZP frakcióvezetőjének vélekedése szerint a Fidesz ígéreteivel szemben ma Magyarországon minden tizedik családban van egy olyan felnőtt családtag, aki külföldön dolgozik, a 15 és 24 év közötti fiatalok több mint 28 százaléka munkanélküli, ráadásul az elmúlt három évben kialakított oktatási rendszer konzerválja a jelenlegi helyzetet.
Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Tervben maga a Fidesz ismeri el, ahol a munkanélküliség arányaiban magas, azokon a területeken egyidejűleg nemcsak a foglalkoztatási, hanem az oktatási, szociális és a gazdasági potenciál is oly mértékben zsugorodik, hogy onnan a kitörés szinte lehetetlen.
A képviselő kiemelte, míg Magyarországon átlagosan másfél évre van szükség ahhoz, hogy valaki új munkahelyet találjon, addig nálunk Európa leggyengébb védelmi rendszere áll az álláskeresők rendelkezésére, hiszen mindössze három hónap álláskeresési támogatást biztosít a jelenlegi kormányzat.
Hangsúlyozta: minden olyan számítás, amelyben az állam által finanszírozott közmunkaprogramban lévő éhbérért foglalkoztatottak száma benne van, ugyan statisztikailag javítja, ám életszerűen gyengíti a kormányzat foglalkoztatásbővülésről szóló kommunikációját.
Tóbiás József aláhúzta, a kormány gazdaságpolitikájának a kudarca látható abban is, hogy miközben a pénzügyi-gazdasági világválság idején is tízből hat munkahelyet a gazdaság teremtett és négyet az állam, ma kilenc munkahelyet teremt az állam közmunkaprogramon keresztül, és egyet a gazdaság.
Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke kifejtette, ma Magyarországon kevesebben dolgoznak, mint a 2008-as pénzügyi világválság kirobbanása idején, vagy akár a 2010-es kormányváltást követő első negyedévben.
A megígért egymillió új munkahelyről szólva elmondta, közel ötszázezren a határokon túl, Németországban, Angliában és Európa más országaiban találtak munkát.
A politikus kijelentette, a Magyarországon dolgozni tudó emberek döntő többsége kevesebb vásárlóerő-értékű pénzhez jut hozzá, mint három és fél évvel ezelőtt. Mint mondta a minimálbér és a közmunkabér vásárlóértéke is csökkent 2010 óta, a közszférában pedig a kormányváltás óta nem nőtt az illetményalap.
Gúr Nándor kitért arra is, hogy a téli közfoglalkoztatás 200 ezer embert érint, akiknek a fele képzésben részesül, fele közmunkát végez, így bevonva őket a regiszterekbe foglalkoztatottként. 48 ezer képesítés nélküli olyan képzéseken vesz részt, ahol például megtanítják őket köszönni, egytől ötig számolni - tette hozzá.
Belföld, Gazdaság |
szembesítés szembesítő kampány egymillió új munkahely közmunkaprogram munkanélküliség
2013. november 27. 13:36