Szerződésmódosításokkal a devizahitelesekért

Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a szerződések újratárgyalását az Európai Unióban ismert, úgynevezett termékfelelősségi elv teheti lehetővé, ez alapján ugyanis a bankok nem háríthatnák át teljes mértékben az árfolyamból eredő kockázatokat. A szocialista párt úgy gondolja a szerződések módosítása visszamenőleges hatállyal is lehetséges, a kontraktusok megkötésekor fennálló feltételek érvényesítése érdekében - fűzte hozzá.

A politikus úgy fogalmazott, a "Fidesz által kitalált kötött árfolyam csak a probléma elnyújtását jelenti", hiszen aki eddig nem tudta fizetni törlesztőrészleteit, az várhatóan a jövőben sem lesz erre képes.

Kiemelte: a kormány "teljes tétlenséget" mutat a kérdésben, és szerinte "szabadrablást enged" a bankoknak, figyelmen kívül hagyva, hogy a svájci frank árfolyama kedden már a 245 forintot is átlépte. Különösen fájónak nevezte továbbá, hogy a "bankok sem tesznek semmit" a megoldás érdekében, sőt gyakran teljesen indokolatlan költségeket terhelnek a hitelesek nyakába.

Szanyi Tibor megjegyezte továbbá, hogy a svájci frank árfolyamának alakulása miatt a fideszes vezetésű önkormányzatok tömeges csődjére is számítani lehet a jövő évben, amiről szerinte a Fidesz ugyancsak nem vesz tudomást.

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Kormos Kata, az MSZP szóvivője ezzel összefüggésben azt mondta, a Fidesz az elmúlt napokban azért helyezte kilátásba az utóbbi szocialista kormányok felelősségre vonását, hogy elterelje a figyelmet rossz gazdaságpolitikájáról. Mint mondta, a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadó bevezetése után elmaradt az ígért gazdasági növekedés, sőt az emberek egyre rosszabbul élnek.

Szanyi Tibor vélekedése szerint a kormány a devizahitelesek ügyében tétlenkedik, cserébe viszont előhúzta az államadósság ügyét. A szocialista politikus elmondta: az MSZP a kezdetektől fogva partner lett volna egy olyan vizsgálóbizottság felállításában, ami az elmúlt húsz év államháztartási hiányának alakulását vizsgálta volna korrekt módon. Ebben az esetben viszont számolni kellene azzal, hogy azokat az ügyeket, melyeket a Fidesz az államadósság növekedésének okaként tart számon, a Fidesz politikusai megszavazták, míg a Bajnai-kormány államadósság-csökkentő intézkedéseit pedig leszavazták.

A Fidesz felelősségeként szólt a politikus az önkormányzatok eladósodásáról is, ami az államadósság egyik legnagyobb tételének tekinthető.

Szanyi Tibor szerint a kormány csak látszólag hirdetett hadat az államadósság ellen, a valóságban ugyanis az MSZP-re támadt, de "csúfos vereséget szenvedett".