Szüntessék meg a kormánytagok VIP egészségügyi ellátását!

Az MSZP továbbra is sürgeti a kormánytagok VIP egészségügyi ellátásának megszüntetését.
Bangóné Borbély Ildikó, a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy közérdekű adatigénylés keretében a Miniszterelnökségtől megkapták a kiemelt egészségügyi ellátással kapcsolatos szerződéseket.
    
A kormánytagok soron kívül ellátásban részesülnek, a vezető orvosok kezelik őket, mindenre kiterjedő azonnali szűrővizsgálatot vehetnek igénybe, továbbá kórházi kezelésűk esetén egyágyas, szállodai minőségű kórteremben helyezik el őket úgy, hogy 12 fős tárgyalót is igénybe vehetnek - sorolta a szerződés részleteit.
    
Bangóné Borbély Ildikó szerint a kormány a szerződésben kikötötte, hogy szállodai szintű kiszolgálást kérnek a kormánytagoknak.
    
Szerinte tarthatatlan az a helyzet, hogy míg a kormánytagok kiemelt ellátást kapnak, addig több tízezren várnak műtétre és akár tíz órát is kell várni a sürgősségi osztályokon.
    
A szocialista politikus közölte, az MSZP szerint azoknak, akik felelősek ezért a helyzetért, nem jár VIP-ellátás. Ezért kezdeményeztek népszavazást a kiemelt ellátás megvonásáról, és ezen a referendumon a választók kifejezhetik véleményüket az egész magyar egészségügyről - mondta.
    
Szóvá tette azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök saját bevallása szerint 30 éve magánrepülőgéppel "repked" focimeccsekre, míg Andy Vajna filmügyi kormánybiztos - "aki az adófizetők pénzén gazdagodott meg" - felesége magángépen repteti a macskáját gyógykezelésre Amerikába.
    
A fideszes politikusok és kedvenc oligarcháik egyre kevésbé szégyenlősek és egyre inkább felvállalják, milyen luxusban élnek Magyarországon - értékelt.