Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz-kormány meggyőződése, hogy a közalkalmazottak nélkül nem tudja megőrizni hatalmát, ezért akarja teljes ellenőrzés alá vonni a pedagógusokat. Véleménye szerint ezt szolgálta a "kirekesztő, ideológiailag túlfűtött" köznevelési és felsőoktatási törvény elfogadása, az új Nemzeti alaptanterv megalkotása, a tankönyvpiac átalakítása és a szakfelügyeleti rendszer kiépítése is.
A centralizáció folytatása a pedagóguskar létrehozása - mondta, megjegyezve: azzal, hogy a tanárokat egy kvázikamarába terelik, felborítják az eddigi demokratikus érdekegyeztetési rendszert. A pedagóguskarnak ugyanis - folytatta - olyan véleményező és javaslattevő szerepe lesz, ami szűkíti például a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsban megvitatható kérdésköröket, és végső soron a szakszervezetek kiszorításához vezethet az érdekegyeztetésből.
Kunhalmi Ágnes aggályosnak nevezte, hogy a pedagóguskar felügyeletét az oktatásért felelős miniszter látja el, aki felülbírálhatja, illetve megsemmisítheti annak döntéseit, módosíthatja például az etikai szabályokat.
Az MSZP-s politikus veszélyesnek tartja a pedagógusok számára tervezett etikai kódexet is, mondván, a jövőben "gumifogalmakból" álló magatartásmércét írhatnak elő a tanároknak, ez pedig hivatkozási alap lehet a retorziókra, elbocsátásokra.
Hogy merészelnek etikai kódexet ráerőltetni a pedagógusokra azok, akik "a trafikmutyiban saját rokonaiknak, haverjaiknak osztották ki leplezetlenül a dohányboltokat?" - tette fel a kérdést.