A politikus azt mondta, megérti Tarlós rossz kedvét, hiszen hat hivatalban töltött éve alatt nem sikerült megállapodnia a kormánnyal a BKV finanszírozásáról.
Örvendetesnek nevezte a 3-as metró felújításával kapcsolatban megszületett kormányhatározatot, ám szeretné látni azt a szerződést, amely garantálja is a kormányhatározat tartalmát. Hozzátette: hiányolja a Káposztásmegyerig történő vonalhosszabbítást, amire az Európai Unió szívesebben adott volna forrást, ráadásul, amíg nem rendeződik a 150 pótló busz ügye, addig nem lehet megkezdeni a felújítást.
A római-parti gáttal kapcsolatban megjegyezte, hogy szerinte az embereknek és a szakértőknek joguk van tisztán látni, és emlékeztetett a főpolgármesteri ígéretre, amely szerint egy május végi közgyűlésen lehet kérdezni Tarlóst István, aki tájékoztatást fog adni.
Horváth Csaba véleménye szerint a fővárosi taxi rendelet fölött eljárt az idő, „ki kell dobni”, és olyan szabályozásnak kell a helyébe lépnie, amely teljesíthető feltételek mellett a legjobb áron biztosítja a legbiztonságosabb szolgáltatást.
A Budapesti Fesztiválzenekar Budapest legnépszerűbb kulturális exportterméke, így működésének veszélyeztetése azáltal, hogy Tarlós István az utolsó pillanatig „hülyítette” a támogatás mértékével kapcsolatban a fesztiválzenekart komoly probléma.