Török Zsolt szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz-kormány a betegeket, az öregeket, a rászorulókat, a munkanélkülieket és a segélyezetteket akarja felelőssé tenni az ország nehéz gazdasági helyzetéért, noha az a kabinet felelőssége. Szerinte a Fidesz célja, hogy a többség ne rá, hanem az elesettekre haragudjon.
Táppénzcsalónak bélyegzik azokat a beteg embereket, akik betegszabadságra mernek menni; a korhatár alatti nyugdíjasokat okolják a gazdasági problémákért, és lehetővé teszik, hogy elvegyék, csökkentsék vagy szociális segéllyé alakítsák ellátásukat - sorolta a politikus. Hozzátette: a kormány nagyvonalúnak nevezi a megélhetésre is épphogy elég munkanélküli ellátást, a segélyezetteket pedig munkakerülőnek kiáltja ki, noha többségük dolgozni akar.
Szólt a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálatának kormányzati szándékáról is. Elmondta: egy év alatt 120 ezerrel nőtt az állástalanok száma, így azoknak, akiket visszarendelnek, nincs hová visszatérni a munkaerőpiacon. Megjegyezte azt is, hogy a rokkantnyugdíjasok átlagosan 28 év szolgálati idő után kérik leszázalékolásukat, vagyis nincs szó arról, hogy ne dolgoztak volna meg az ellátásért.