Tóbiás József szerint a magyar kormánynak az az érdeke, hogy a társadalmi különbségeket tovább feszítse, mert így a magyarok kiszolgáltatottá, fenyegethetővé válhatnak. A magyar kormány nem törekszik az esélyegyenlőségre, mert nem a nép barátja, igazságtalan, mert beszédben igen, de tettekben nem nőbarát és nem demokrata.
Az Egyenlő munkáért egyenlő bért című konferencián – melyet az MSZP Nőtagozata, a brüsszeli Foundation for European Progressive Studies (FEPS) és a Táncsics Mihály Alapítvány szervezett – a pártelnök úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP kormány politikájában a hangsúly a múlt századi férfi-női szerepek konzerválásán van. „Ki kell mondani, hogy az orbáni politika hat évében női honfitársaink tömegével maguk is hajlamossá válnak elfogadni azt a politikai sugallatot, hogy mi, magyar állampolgárok nem vagyunk egyenlőek.”
Tóbiás József szerint ma Magyarországon a legnagyobb probléma az aktív és passzív agresszió rendszerszintű létezése és ennek elfogadása. Mint mondta, a Fidesz-kormány nem lép fel szigorúan a nőket és a gyermekeket érintő agresszió ellen, ezért a félelem és fenyegetettség itatja át a mindennapokat. „A mi dolgunk, hogy kérlelhetetlenül fellépjünk az erőszak ellen, hiszen a kormány nem tesz ez ellen, sőt, eltűri és mintát ad ahhoz, hogy továbbra is előforduljon.”
Tóbiás József úgy vélte, nem lehetnek másodrendű állampolgárok azok a nők, illetve családok, akik nem a Fidesz-kormány elvárásai szerint élik az életüket. Mint mondta, a jelenlegi hatalom által sulykolt nézettel szemben a gyermekét egyedül nevelő nő is családban él, mint ahogy a gyermektelen párok is családot alkotnak. „ Én például 18 éve nevelem a feleségem gyermekét, és azt vallom, hogy nem a vér szerinti kötelék, hanem a kölcsönös tisztelet és szeretet hozza létre és tartja össze a családokat” – jelentette ki az MSZP elnöke.
Beszédében Tóbiás József rámutatott: a nők a mai napig 20-25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. „Ez azt jelenti, hogy minden magyar nő november 1-től december végéig ingyen dolgozik! Ráadásul a Fidesz-kormány pont azokban a szakmákban tartja mesterségesen alacsonyan a béreket, és nem ad fizetésemelést, ahol szinte csak nők dolgoznak.”
A konferencia előtt Gurmai Zita, a szocialista párt nőtagozatának elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz kivérezteti azokat az ágazatokat, ahol többségében nők dolgoznak, így semmi ok nincs az ünneplésre. Mint mondta, a Fidesz-kormány a vak komondorok oldalára állt és meg akarja mondani a nőknek, hogy mit csináljanak. Pedig a kormánynak nem tanácsokat kellene adnia, hanem a gyermekvállalást támogatnia.
Gurmai Zita szerint egyre többen ismerik fel, hogy az MSZP-nek igaza van, amikor a dolgozói fizetések emelését szorgalmazza, hiszen látható, hogy az állam egyre rosszabbul működik, nő a szegénység. „A kormány az oktatásban már elismerte, hogy túltolták a biciklit. Én azt mondom, az egész Orbán-kormány távozzon, tolják el a biciklit! A múltba forduló, életidegen, jobboldali politikával szemben ugyanis van baloldali megoldás” – mondta Gurmai Zita utalva arra, hogy készül az MSZP nőprogramja.
A konferencia előtt az MSZP Nőtagozata közéleti díjat adományozott Ágh Attila politológusnak, Endrei Judit szerkesztő-műsorvezetőnek, Kulka János színművésznek, Pia Locatelli olasz és Nina Zivanovic szerb politikusnak.