Gúr Nándor országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy a Fidesz megosztja az embereket és megpróbálja szétszakítani a dolgozók közötti egységet.
A közigazgatásban életpályamodellről beszéltek, ami a kormányhivatalokhoz kapcsolódó járási hivatalokban 30 százalékos fizetésemelést hozott, az önkormányzatok szintjén viszont tízezreknek egy fillér sem jutott – mutatott rá a politikus, aki hozzátette, hogy az sem véletlen, hogy június 22-én sztrájkra készülnek a közszférában, mert az utóbbi 26 évben nem volt példa arra, hogy ilyen szinten cserbenhagyták volna az önkormányzatokat.
Az egészségügyben pedig, amikor bérfejlesztésről beszélnek, torz folyamatokat hívnak életre: a szakorvosok szükségszerűen jelentősebb bérfejlesztésben részesülnek, a rezidensek ennél lényegesen kevesebbet kapnak, a szakdolgozói háttér pedig a következő négy évben számíthat 50 százalékos fejlesztésre, ami nagyon példátlanul és arcátlanul kevés – figyelmeztetett a képviselő.
Kijelentette, hogy az egészségügyi szakdolgozóknak az elkövetkező két évben legalább 50+50 százalékos fizetésemelést kéne adni, és az még mindig csak az EU-átlag 60 százaléka lenne, ami 50-60 milliárd forintot jelentene. Felhívta a figyelmet, hogy luxusberuházásokra, a Matolcsy-vezérelte alapítványokra százmilliárdok mennek el, tehát lenne forrás a fizetésemelésre.
Gúr Nándor megemlítette, hogy a szocialista kormányzás idején volt 50 százalékos bérfejlesztés a közszférában, de most újra itt az ideje, mert az elmúlt években a Fidesz nem tett semmit ebben a kérdésben.
Torz folyamatok zajlanak az egészségügyben
Jelentős, tisztességes és igazságos fizetésemelést követel a közszférában az MSZP.