A szocialista párt frakcióvezetője kiszivárgott információkra hivatkozva, melyek arról szólnak, hogy fideszes képviselők döntöttek különböző körökben a trafikpályázatok sorsáról, elmondta, ez kimeríti a hivatali visszaélés és a befolyással való üzérkedésnek a bűncselekményi tényállását, éppen ezért a legfőbb ügyésznek feladata a vizsgálódás.
Mesterházy Attila kifejtette: levelükben arra kérik a legfőbb ügyészt, ha eddig nem indított hivatalból eljárást, akkor a levelet tekintse ismeretlen tettes elleni feljelentésnek.
A Gyulay Zsoltnak írt levélről szólva az MSZP frakcióvezetője elmondta, a kialakult trafikbotrány miatt három kérdésre várnak választ.
Kik voltak a bíráló bizottság tagjai, kik delegálták őket, és milyen szakmai ismerettel rendelkeztek a témát illetően?
Kapott-e politikai iránymutatást a pályázatok elbírálásához, és amennyiben igen, kiktől és milyen formában kapta ezt az iránymutatást?
Nyilvánosságra kívánja-e hozni a pályázatok bírálati lapjait?
Mesterházy Attila szerint immáron nem két, hanem három oka van annak, amiért érvényteleníteni kellene a pályázatokat. Mint mondta, nemcsak a pályázati feltételekben történt változás – legutóbb még nagyobb, 12 százalékos árrést javasolt Orbán Viktor miniszterelnök –, hanem hiányzik a jogorvoslat a pályázati kiírásban, valamint "zavaros körülmények között, a bűncselekmény gyanúját is felvető módon történt az elbírálás" – ezért követeli az MSZP, hogy érvénytelenítsék a „trafikpályázatok” végeredményét, és készüljön egy transzparens kiírás, amelybe a szakma is bele tud szólni, és amelyik biztosítja azon családok megélhetését, amelyek korábban is dohányforgalmazással foglalkoztak.