Tudásválság Magyarországon

Az emberek azért mentek újra az utcára, mert a kormányzat ragaszkodott saját téveszméjéhez, és megállás nélkül ismételgette az oktatásirányítás, hogy a „Klik igazi sikersztori” – ebből lett elege az országnak – jelentette ki Kunhalmi Ágnes szerdai napirend előtti felszólalásában.

A képviselő kifejtette: Magyarországon nincs alternatívája az önkormányzatiságnak, az iskolák önkormányzati igazgatásának, nem működik a kormány központosításra épülő logikája.

További probléma, hogy szovjet típusú tervgazdaságban gondolkodik a Fidesz, ami szintén nem működik, hiszen ellenkező esetben még mindig szocializmus lenne Magyarországon – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

A politikus hozzátette, hazugság volt, hogy 2010 előtt csődbe ment az oktatás rendszere Magyarországon, a valóság az, hogy az önkormányzatok az iskolai intézmények miatt nem adósodtak el, „az adósságot a fideszes önkormányzatok halmozták fel, mert Orbán fővezérük kiadta”, hogy vegyék föl nyakló nélkül a hiteleket, fojtsák bele szocialista kormányzatot a rendszerbe.

Kunhalmi Ágnes kiemelte: kreatív iskolára van szükség Magyarországon, nem lehet visszatérni az elmúlt 25 év megoldásaihoz, a világ megváltozott, a jelen és a jövő embere a saját kreativitásának a kiteljesedésén keresztül fogja a sikerélményeit megélni, és leélni életét a munkaerőpiacon.

Kapcsolódó párttagok