Új alkotmányra van szükség

A politikus sikeresnek ítélte az első, a közjogi kérdésekről zajló egyeztetést, amelyen a Magyar Szocialista Párt kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt. Meg tudtak állapodni a célokban, az alapelvekben és a tárgyalás folytatásában is - mondta.

A következő választások után még kétharmados többség birtokában sem akarnának egyedül alkotmányozni - ismertette a résztvevők álláspontját. Elképzeléseik szerint az új alkotmány két lépcsőben, a részvételi demokrácia minden elemét kihasználva születhet meg - közölte.

Az első körben a jogállamiságot akarják helyreállítani, ezért csak az ehhez legszükségesebb módosításokat végzik el – jelentette ki. Szavai szerint ezután indulhat egy hosszú és kiterjesztett folyamat, amelynek a végén egy társadalmi konszenzussal elfogadott új alkotmány születik - mondta.


Bárándy Gergely hangsúlyozta, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak, a terveik szerint legközelebb jövő szerdán ülnek össze.

Kérdésre válaszolva azt mondta: jóval kilencven százalék fölött van azoknak a kérdéseknek az aránya, amelyben a résztvevők mindenképpen egyet tudnak érteni.

Van olyan téma is, amelyben nem teljes az egyetértés, de miután a felek az első ülésen vannak túl, ezt nem lehet végleges véleménykülönbségnek nevezni - közölte. Szavai szerint abban jelenleg eltérnek a vélemények, hogy kormányra kerülésük esetén az alaptörvényt az 1989-90-es alkotmány értékrendje és szellemisége alapján módosítsák vagy más jogtechnikai megoldást használjanak.


Arról is beszélt, hogy lényegesen nehezebb lesz a helyzetük, ha a következő választáson nem jutnak kétharmados többséghez. Hozzátette, "akkor sem dől össze a világ", ha csak feles többséget kapnak. Hangsúlyozta, hogy az egyeztetéssorozatnak nemcsak az alkotmány és az alkotmányos szabályok megváltoztatása a célja, hanem arra az esetre is megoldásokat próbálnak találni, ha csak egyszerű többséget szereznének a parlamentben.

Példaként említette, hogy az ombudsmanok számának megváltoztatáshoz az alaptörvényt kellene módosítani, de a helyettesek jogköreinek megváltoztatásához elég egy feles módosítás.


Az egyeztetést összegző dokumentumban hangsúlyozzák, hogy haladéktalanul olyan alkotmányszintű szabályozást kell alkotni, amelynek legfontosabb üzenete a társadalmi, szociális, gazdasági és jogbiztonság. Ezeket tíz pontban sorolják fel. Ebben egyebek között az is szerepel, hogy ez az alkotmányszintű szabályozás a választójog gyakorlásának indokolatlan korlátait lebontja, arányosabb, szabad és tisztességes választási rendszert hoz létre, biztosítja a sajtószabadságot, megteremti a demokratikus médiafelügyeleti rendszert, helyreállítja az önkormányzatiságot, és Magyarországot Magyar Köztársaságként nevesíti.

Az LMP és a 4K! képviselői a szerdai tárgyaláson nem vettek részt.