MTI/mszp.hu | Belföld, Gazdaság | banki díj devizahitelek paktum
2018. augusztus 22. 14:39

Új banki elszámoltatást követelünk

Az MSZP új banki elszámoltatásra, az adósvégrehajtások felfüggesztésére, valamint arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal bontsa fel a megállapodást az Európai Fejlesztési Bankkal, amely biztosította a bankokat a profitjuk elérésében.
Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arra mutatott rá, hogy míg a környező országokban megszülettek a döntések százezrek kilakoltatásának megakadályozására, addig ezt Magyarországon akadályozza az a paktum, amelyet a kormányfő 2015-ben kötött az Európai Fejlesztési Bankkal. 
 
 
Ebben ugyanis szerinte az szerepelt, hogy a hitelek forintosítása egy fillérjébe se kerülhet a bankoknak, de az is, hogy a kilakoltatásokat szigorító, az adós javára döntő szabályokat nem alkothat a magyar parlament. 
 
Hozzátette: ennek betartása miatt kezdődtek újra a kilakoltatások a választás után, eddig több mint 1300 ingatlan esetében. Hozzátette: mintegy 120 ezer lakást érinthet a végrehajtás, ami csaknem 900 ezer ember lakhatását lehetetlenítheti el. 
 
A tájékoztatón Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bankok azzal zsarolják a kormányt: nem hitelezik a magyar államot, ha számukra előnytelen törvények vagy bírósági döntések születnek. Stregova Erzsébet az Adóskamara képviseletében bírálta a szerinte kegyetlen "karhatalmi végrehajtásokat", és azok felfüggesztését kérte.
 
Szakács László kérdést kapott az MSZP és más pártok helyi szintű együttműködéséről. Megismételte: a helyi közösségek véleményére támaszkodva választják majd ki a támogatandó jelölteket, az együttműködésből pedig helyi szinten nem zárják ki a Jobbikot, ahogy egyetlen pártot sem.

Kapcsolódó dokumentumok

Appendix 1 EBRD.pdf ( 152.01 kB )
EGYETÉRTÉSI MEGÁLLAPODÁS.pdf ( 238.23 kB )