Európa legfontosabb és legnagyobb hírcsatornája, az Euronews vitát kezdeményezett Frans Timmermans és Orbán Viktor között. Az Európai Szocialisták Pártja vezetője péntek délelőtt úgy döntött, beleáll a vitába - jelentette be Ujhelyi István rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Az MSZP EP-képviselője elmondta, Frans Timmermans, akinek komoly esélye van arra, hogy a választások után az Európai Bizottság elnöki székéből meghatározza Európa következő éveinek politikáját, május 18-án az MSZP meghívására részt vesz a szocialista párt kongresszusán. Az Európai Szocialista Pártnak csak az MSZP a magyar tagszervezte, ezért az elnök ismételt részvétele megerősítő és fontos döntés, hogy a kampány során már másodszor látogat Budapestre. Ujhelyi arra szólította fel a miniszterelnököt, fogadja el a felhívást, üljön le vitázni, mutassa meg a magyaroknak, hogy nem csak mikrofonállványok és a hazugsággyár orgánumai előtt meri mondani hazugságait Európáról és benne Magyarországról, hanem vitában is hajlandó képviselni Európa-ellenes nézeteit Timmermansszal szemben.
Az MSZP EP képviselője leszögezte, két út áll Európa előtt. Az egyiket az Európa-ellenes, szélsőséges, nacionalista, populista erők határozzák meg, amelynek egyik zászlóvivője Orbán Viktor lesz. Ezeket a politikai erőket az köti össze, hogy az elmúlt időszakban mindannyian Európa ellenségeivé váltak: az európai egység erősítése helyett annak gyengítéséről beszélnek. “A másik út Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt Szociális Európa víziója. Akik ezt képviselik, Európa erősítése mellett törnek lándzsát. Azért, hogy minden tagállam minden egyes polgára jólétét, fizikai és szociális biztonságát megteremthessék. Ujhelyi úgy látja, az európai jobboldal ezen értékek egyikét sem tudja kínálni az európaiaknak, magyaroknak. Ha viszont az európai szocialisták végre tudják hajtani programjukat, akkor minden magyarnak, biztonságosabb, fejlődőbb, nyugodtabb hétköznapokat biztosító Európát fognak hozni - jelentette ki. Ezért akarnak beszélni a Szociális Európát létrehozó javaslataikról, az európai minimálbérről, minimális nyugdíjról és azokról a programokról, amelyek a fiataloknak nyitnak forrásokat továbbtanuláshoz, átképzéshez. “Ez az az út, amit Frans Timmermans és az európai szocialisták képviselnek" - hangsúlyozta Ujhelyi István.
Bárány Balázs az MSZP EP-képviselő-jelöltje azt tette hozzá, miközben Orbán Viktor megállás nélkül elszigeteli magát nemzetközi téren, addig az MSZP barátságokat és hidakat épít: a gyakorlatban mutatva meg, hogyan kellene Magyarország kül- és Európa-politikájának működnie.