Az elmúlt két évben leesett csapadék mennyisége jelzi, nem egy egyszeri, hanem rendkívüli helyzetről van szó, amire hosszabb távon kell felkészülni - fejtette ki Mesterházy Attila.
A szocialista politikus szerint az uniós források bevonása mellett a közmunkaprogramban dolgozóknak kell lehetőséget adni a belvízi védekezésben és a károk későbbi helyreállításában. Az MSZP egyik javaslata az volt, hogy a kormány ne csökkentse a közmunka- és közcélú foglalkoztatásra szánt forrásokat, ez azonban lefeleződött ebben az évben - emlékeztetett Mesterházy Attila, hozzátéve, hogy a szabályozások szigorítása is nehezíti az ilyen célú foglalkoztatást.
A forrásokat közép- és hosszútávon úgy kell megtervezni, hogy a belvízi helyzetet előre lehessen kezelni és több megelőző fejlesztés történhessen - vélte az MSZP elnöke. Mesterházy Attila utalt arra, hogy további súlyos helyzetet jelenthet, hogy ingatlanok mellett jelentős nagyságú mezőgazdasági területeket is veszélyeztet a belvíz, amin később sem betakarítani, sem pedig vetni nem fognak tudni a gazdák. Ez ki fog hatni a magyar élelmiszerárakra, a kieső termékeket csak importból lehet fedezni, ami hosszabb távon az ágazatban dolgozók életét nehezítheti - jelezte Mesterházy Attila.
Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke a tájékoztatón elmondta: az országos szántóterület mintegy húsz százaléka van víz alatt, vagy olyan mértékben átnedvesedett, hogy azon nem lehet betakarítani és vetni sem. A kárenyhítési alap az egyik olyan legálisan működtethető, uniós szabályozás szerint is elérhető eszköz, amibe mindenképpen pluszforrást kell betenni - hangsúlyozta. A felmérések szerint nagyjából 150 milliárd forintos természeti kárt szenvedett el a mezőgazdaság, a termelők által befizetett, illetve a kormány által hozzátett forrás mintegy 4 milliárd forint jelenleg.
Gőgös Zoltán szerint ebből a károk csak mintegy három százaléka téríthető meg, holott a legrosszabb évben is közel húsz százalékos volt a kárenyhítés mértéke. Az MSZP javaslata szerint legalább húsz százalékos mértékig ki kell egészíteni ezt a forrást - tette hozzá a politikus.
A belvíz miatt Nagyecseden eddig kilenc épület dőlt össze, melyből három volt lakott - mondta az újságírói kérdésre Kovács Lajos, a település független polgármestere. Az összedőlt házak nyolc lakóját rokonokhoz költöztették, így az önkormányzat segítségére eddig nem volt szükség. A védekezésre eddig mintegy 13 millió forintot fordított a település tavaly, aminek nagyobb része szivattyúzási költség volt - tette hozzá Kovács Lajos.