Vasárnapi bérpótlék – megoldás, amivel mindenki jól jár

Míg a Fidesz a visszavonuló után bosszúhadjáratba kezdett a vasárnapi zárva tartás eltörlése miatt, az MSZP a munkavállalókat védő és a munkaadókat nem megterhelő javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek – jelentette be Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint miután a Fidesz kénytelen volt visszavonulót fújni, bosszúhadjáratba kezdett: a ledolgozott vasárnapokért járó bérpótlékot lecsökkentette 50 százalékra.

Lukács Zoltán leszögezte: a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlése önmagában nem eredményezte volna azt, hogy a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótléknak csökkennie kellene, hiszen a két kérdést nem ugyanaz a törvény szabályozta.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy a szocialista párt hétfőn átfogó javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek a hétvégén is dolgozó munkavállalók védelme érdekében. Kifejtette: a javaslatcsomag értelmében a vasárnap munkát vállalóknak száz százalékos bérpótlék jár, viszont hogy ez ne terhelje a munkaadókat, az ötven százalék feletti bérpótlék-részt nem terhelnék járulékok, és ez a járulékmentes jövedelem nem befolyásolhatja negatívan a munkavállaló későbbi nyugdíjjogosultságát.

A politikus hozzá tette, hogy a javaslat szerint egy munkavállalót egy hónapban maximum két vasárnap lehet munkára kötelezni, a másik két vasárnap akkor dolgozhat, ha arról írásban megállapodik a munkaadójával.

Nyakó István szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány csak jogilag lépett vissza a boltzártól, politikailag továbbra is fenntartják javaslatukat. Ha népszavazás dönt a kérdésben, akkor három évig nem hozható vissza a törvény, viszont a kormány saját megfutamodásával elérte, hogy bármikor visszahozza az intézkedést - fogalmazott.

Nem fogjuk megengedni, megvédjük a nyitvatartást, és folytatjuk az aláírásgyűjtést – jelentette ki Nyakó István.

Kapcsolódó párttagok