Az MSZP önkormányzati kabinetének vezetője szerdán sajtótájékoztatón arról beszélt: a tervezet felszámolná azt a hagyományt, hogy a helyi ügyeket helyben, az emberekhez legközelebb intézik, helyette az államra bízna önkormányzati feladatokat, így például központi rendszeren keresztül folyósítanák a szociális segélyeket.
Kifogásolta, hogy a kabinet tervei szerint a megyei kormányhivatalok intézményeket működtetnének, miközben az önkormányzatok törvényességi felügyeletét is ellátják.
A szocialista politikus szólt arról, hogy az ősszel a parlament elé kerülő törvényjavaslat alapelveiről az MSZP a Baloldali Önkormányzati Közösség mellett az önkormányzati szövetségekben is egyeztetést kezdeményez. Közülük a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) kedden már bírálta a törvény munkaanyagát, mondván hogy az átgondolatlan, kiforratlan.