Vissza kell perelni a rákkeltő gyógyszerekre kifizetett tb-támogatást

Az MSZP szerint a kormánynak vissza kellene perelnie a gyógyszergyártóktól azt a pénzt, amit rákkeltő vérnyomáscsökkentőkre tb-támogatásként kifizetett.
Hegyi Gyula, a párt alelnöke pénteken Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, kivonták a forgalomból a valsartan hatóanyagú gyógyszereket Magyarországon, mert rákkeltő adalékanyag került a készítményekbe.
    
A szocialista politikus szerint az egészségügy felelősei semmilyen tájékoztatást nem adnak a 200 ezer érintett betegnek, milyen veszélyekkel járt ezeknek a gyógyszereknek a szedése, mióta szennyezettek.
    
Hegyi Gyula szerint egy doboz gyógyszer tb-támogatása mintegy ezer forint, a 200 ezer beteg közül pedig nagyon sokan több hónapra váltják ki a készítményeket. Az állam milliárdokat költhetett a szennyezett gyógyszerekre - mutatott rá.
    
Szorgalmazta, hogy a gyógyszertárak váltsák vissza ezeket a készítményeket, de ez nem elég, mert a tb-támogatás is "kútba esett". Ezért kellene a gyógyszergyártóktól visszaperelni a pénzt - közölte.
    
Hegyi Gyula azt hozta fel példaként, ha egy kis cukrászdában fagylaltmérgezés történik, akkor bezárják a helyet, napokon belül megnevezik a felelőst. Rákkeltő vérnyomáscsökkentők esetében minimum ilyen szigorral kellene eljárni - hangoztatta.

Kapcsolódó párttagok